Csökkentsünk rezsit!

2023.03.23

A mondás szerint pénzért a hülye is tud vásárolni.

Bár e mondás igazságtartalma nehezen vitatható, azonban a hazai és a világgazdasági környezetben beállt változások miatt sajnos egyre nehezebb megoldani, hogy súlyos pénzekbe kerüljön bármi is – a nyaralás költségeivel együtt.

A jól ismert okok

Az éttermi szolgáltatókra 2022 júliusa óta nem vonatkozik a rezsicsökkentés.
Az elkészített ételek alapanyagait és a szükséges energiát "ársapka-mentesen" szerzik be.
 
Mindezeken túl ebben a szférában is jelentős mértékű munkaerő-hiány mutatkozik, mely körülményből kifolyólag az épkézláb szakácsok, pincérek, konyhai kisegítők annyit kérnek, amennyit nem szégyellnek. 

Ezért ebédel ma alsó hangon 10 ezer forintért az a 2 személy, akik ugyanezt 1-2 éve még 5-6 ezerből kihozták.

Mit tehet az, aki nyaralni megy?

Egyfelől mondhatja azt, hogy kerül, amibe kerül, akkor is úgy fogunk nyaralni, mint eddig – benyeljük.
Vagy azt, hogy változtatunk az eddigi nyaralási szokásainkon.

Hogyan változtathatunk?

Aki korán kel, aranyat lel.

Vagyis a nyaralási költségek lefaragása a szálláshely időben történő foglalásával kezdődik.
Időben foglalva jóval szélesebb a kínálat, illetve kedvezőbb árú lehetőségek is szembe jöhetnek velünk.
Minél közelebb a főszezonhoz fogunk a szálláskereséshez, annál szűkebb kínálatból szemezgethetünk, illetve a jobb ár/érték arányú helyeket annál valószínűbb, hogy elhappolják előlünk az élelmesebbek.

Félpanzió

A nyaralás tervezésekor érdemes számot vetnünk azzal, hogy naponta kb. mennyit költünk étkezésre.
Hányszor étkezünk, nagyjából miket fogyasztanánk reggelire, ebédre, vacsorára, és ezek összege együtt mennyibe kerülhet.

Könnyen megeshet ugyanis, hogy bár a félpanziós szálláshely többe kerül egy éjszakára, mint az önellátás, ám ha a félpanzió napi két étkezésének összegét kivonjuk belőle, kijöhet az az eredmény is, hogy a drágább az olcsóbb.

A jó kis hazai

Az eleve olcsóbb, önellátásos szálláshely olcsóbbságát is tudjuk fokozni, ha a szüleink, nagyszüleink szokásaihoz nyúlunk vissza: az odahaza előre lesütött, hűtőtáskában szállított csirkecombokhoz, fasírtokhoz, sült húsokhoz.
Ezekhez a köretet pár perc alatt el lehet készíteni helyben.

Természetesen a csirkecomb – fasírt – sült hús étlap színesíthető akciós sólet és egyéb készétel konzervekkel, smack levesekkel is.
Tesco, Aldi, Spar, Lidl elérhető a Csopakkal határos Balatonfüreden, ráadásul ezekben a kiskereskedelmi láncokban kellően fel lehet szerelkezni a következő napok reggelijeihez, napközbeni szendvicsek elkészítéséhez is.

Jogosan érkezhet a felhorkanás, hogy nem azért megyünk nyaralni, PIHENNI, hogy végül anyu ugyanúgy a konyhában melegítsen ételeket, mint otthon, melléjük köretet főzzön, illetve mosogasson, vásároljon, szendvicseket kenjen.
Azonban köretet főzni 

Kiegészítő megoldás:  Pizza, lángos!

A lángos, bár minden évben riogatnak az árával (erről itt értekezünk), még mindig messze a legjobb ár/érték arányú eledel.
Egy sajtos-tejfölös a Balatonnál 1.800-2.000 forint környékén elérhető, cserébe viszont fél napra kiiktatja az éhségérzetünket. 
Pont, mint egy főétel körettel, csak negyed áron...
(A pizza is hasonló hatásfokkal bír, bár átlag egy ezressel többe kerül.)

+1 tipp:

vendéglátó helyeken nem az étel kerül sokba, hanem az ital.
Ezért kezdi a pincér azzal, hogy amíg sikerül választani, mit hozhat inni? 

Tehát, ha "csak" eszünk, de nem helyben iszunk, étkezésenként szintén több ezres nagyságrendben tudunk spórolni.

Vasparipa, drótszamár

Mai benzinárak mellett egy átlag 7 literes fogyasztású autóval 1 km autózás 45-48 forintba kerül. 
Csopak-Badacsony retúrban 100 km, vagyis autóval csaknem 5 ezer forint.

Viszont pénztárcánk védelme érdekében a MÁV külön balatoni díjkedvezményekkel kényezteti a tó szerelmeseit!
(Az autó nyilván kényelmesebb, gyorsabb, de ha pénzt és kibocsájtott CO2-t szeretnénk megtakarítani, plusz az egészségünkre is gondolunk, akkor nyaralásunk idejére a fiókba tesszük a slusszkulcsot.)

A teljes áras 24 órás jegy online vásárolva 1.090 forintba kerül, a 14 éven aluliak ingyen utazhatnak, a 14 és 26 év közötteik pedig 50% kedvezménnyel 500 forintért.

A 24 órás jeggyel tehát 2 felnőtt, egy 14 éven aluli és egy 14 éven felüli gyermek korlátlanul nyargalászhat fel-alá a tó körül pl. délelőtt 10 órától másnap délelőtt 10 óráig, 2.500 forintért.

Egy nyaralás élményanyagának gerincét optimális esetben nem az éttermi számlák "vastagsága" határozza meg, hanem a játék a vízben, a parton, a kalandozás a tó körül vasúttal és kerékpárral, a kirándulások, a naplementék és a viharok látványa a domboldalakon, a kilátóhelyek panorámája, a nagy délutáni szieszták, és még sok minden más.

Természetesen nyaralni nem azért megyünk, hogy reggelente a nyaralóhelyünk közelében lévő Tesco-ban vadászgassunk, és hogy ugyanúgy süssünk-főzzünk, mint otthon.
Azonban a fentiekben vázolt spórolási technikák nem is feltétlenül járnak ezekkel a "következményeket", sőt.
Egy köret elkészítése az otthonról vagy a Tesco-ból hozott étel mellé mosogatással együtt is legfeljebb 30 percet tesz ki, cserébe 5-10-20 ezer forint maradhat a kasszában.  

Ebből vehetnek hajójegyeket, bérelhetnek kerékpárt, vagy épp megtoldhatják pihenésük idejét – például nálunk 😎